Elemzések
Atomerőművi beruházások megtérüléseFeltöltve: 2014. január 23.

A magyar és az orosz kormány által 2014. január 14-én megkötött, a hazai nukleáris kapacitások pótlására vonatkozó megállapodás a hazai árampiac jövőjét alapvetően meghatározó munka kezdetét jelenti. A fejlesztés a 21. század legjelentősebb, állami közreműködést igénylő beruházása lehet. Ezért kutatócsoportunk kötelességének érzi, hogy lehetőségeihez mérten elősegítse a fejlesztéssel kapcsolatos társadalmi vita transzparenciáját és szakmai megalapozottságát. Ennek érdekében az alábbi dokumentumokat tesszük közzé:

  • A REKK által készített, „Az atomerőművi beruházások üzleti modelljei és várható megtérülésük” című műhelytanulmányt.
    A tanulmányban két kérdésre keressük a választ:
    • A nukleáris fejlesztést végrehajtó vagy tervező OECD országok milyen üzleti modellek keretében kezelik vagy igyekeznek kezelni a nukleáris erőművi beruházások előkészítése, kivitelezése, az erőmű üzemeltetése közben, illetve az erőmű bezárása során felmerülő pénzügyi / gazdasági kockázatokat?
    • Mely tényezők befolyásolják kiemelkedő mértékben egy nukleáris erőművi projekt pénzügyi megtérülését? Nemzetközi összehasonlító adatok felhasználása segítségével mit mondhatunk egy idehaza tervezetthez hasonló méretű projekt pénzügyi megtérülési jellemzőiről?
  • A tanulmányban bemutatott megtérülési számításokhoz használt pénzügyi modellt Excel formátumban.
    • A pénzügyi modell közzétételét a megtérülési számításokhoz használt feltételezések, input adatok és számítási algoritmusok nyilvánossá, ellenőrizhetővé és kritizálhatóvá tétele érdekében tarjuk fontosnak. Az érdeklődők – minimális Excel ismeretek birtokában – maguk is végezhetnek számításokat, az input adatokra vonatkozó feltételezések tetszőleges módosításával.
  • Egy rövid értékelést, melyben a 2014. január 14-i megállapodás kapcsán napvilágot látott információk alapján vizsgáljuk a projekt megtérülésének egyes feltételeit.

A paksi fejlesztéssel kapcsolatosan eredményeinket a jövőben is folyamatosan publikáljuk majd.

A megtérülési modell interaktív változatban is elérhető az alábbi linken.

Kutatásvezető
Kutatási terület